Hello mindenki!

Íme egy történet az én életemből:

Három napja vége szakadt annak, amit én már rég éreztem, de nem tudtam és nem is akartam elfogadni...

Egy újabb csalódás. Ennyi az egész. De majdcsak kiheverem valahogy. Hisz \"ami nem öl meg, az erősít.\"

A történet tavaly szeptember 1-én kezdődött, mikor élet unt kedvvel tartottam a munkaügyis tanfolyam első napjára.

De ahogy beléptem az iskola kapuján és megláttam Öt a padon ülve...Megváltozott számomra a világ..

Bár nem egymás mellett ültünk, a legjobb barátnők lettünk. És én titkon egyre jobban vágyódtam utána.

Igaz, azt hittem, hogy semmi esélyem az élettárs miatt, akivel már 5 éve együtt volt.

A szívem mélyén arra vágytam: bárcsak viszonozná...

Eltelt két hónap már, amikor egy keddi napon az elő szülinapi bulimon kissé többet ittam a kelleténél.

Szájon csókoltam a mosdóba. Egy pillanat múlva ezt felém ő is megtette.

Majd este, az állomás felé menve, ezt újra megismételtük. Másnap szégyellve néztünk a másikra.

S aznap nem is kerestük egymás társaságát. Majd csak a harmadik napon, azon a bizonyos november 7-én tört meg a jég.

Amikor is együtt indultunk az iskola felé, de betértünk egy útba eső presszóba.

A \"kényes\" témára csak annyit mondott, hogy ő sem érti, de annyira erős a kisugárzásom felé, hogy azt nem lehet elmondani.

De neki még soha nem fordult meg a fejébe, hogy valaha egy másik nővel legyen kapcsolata.

Nyeltem egy nagyot és átfutott az agyamon a gondolat, hogy ebből se lesz semmi.

Óriásit tévedtem. Kedvenc tanárunk aznap megint hamar elengedett minket. Korán sötétedett.

Szokásunkhoz híven az egyik parkba leültünk beszélgetni. Átlagos témákról volt szó.

Én csak azt vettem észre, hogy egyre közelebb kerülünk egymáshoz. Valami olyan dolgot láttam a szemében...

Nem bírtam ki, hogy ne csókoljam meg. Csókolózni kezdtünk. Hihetetlen volt számomra az egész.

Mi történik velem??? Álom ez, vagy valóság??? Engem csókol a lány, akit szeretek???

A Menyországban éreztem magam és csodálatos hetek következtek. Minden perc, amit vele tölthettem, ajándék volt.

Úgy éreztem, mintha ő lenne a másik felem, egy rugóra járt az agyunk, szavak nélkül megértettük egymást.

Én pedig minden nap felöltöttem az álarcot, hogy ne lássa mennyire fáj, hogy számára nem én vagyok az egyetlen.

A helyzet januárba, szünet után változott meg. Gyakran furcsán viselkedett, nem tudtam hova tenni a dolgot.

Felébredt a lelkiismerete, hogy ő azzal a fiúval nem őszinte. S talán jobb lenne velem minél előbb abbahagyni.

Jobbá tette a helyzetem a tudat, hogy az illetővel gyakoriak a veszekedések. A fickó rosszul bánik vele.

Most joggal kérdezhetnétek, akkor miért nem hagyja ott? Ez az, amit én se értettem. Annyit mondott, az öt év az öt év.

Nem lehet csak úgy eldobni. De váltig mondta, hogy engem szeret. Viszont én sosem állítottam választás elé.

Hogy is tehettem volna, hisz én voltam a csábító?! Megint be kellett érnem a második hellyel.

Nem akartam eröltetni, nem akartam elveszíteni és nem akartam abba a hibába esni, mint az előző kapcsolatomban.

Vártam...hátha ő mégis engem választ egyszer. De egyre többett veszekedtünk.

A közös lógások sorra elmaradoztak. És én annyira féltem a jövőtől...

A suli végül befejeződött. Tudtam, hogy nehéz lesz a folytatás így, hogy nem egy városba lakunk.

De azt ígérte megoldjuk, itt több a lehetőség, majd itt keres munkát. És én próbáltam ebben segíteni neki.

Lelkileg nagyon nehéz volt megbírkózni azzal, hogy csak hetente látom, majd kéthetente...

Egy ideje viszont nem vette már fel a telefont, nem válaszolt az üzeneteimre. És én azt hittem baj történt vele.

Még egy közös ismerőst is felkerestem, hogy megkérdezzem, mit tud róla,  jól van-e.

Nagy nehézségek árán értem el, hogy felvegye a telefont. Megbeszéltük, hogy hétfőn találkozunk.

Hiába faggattam. Azt mondta, majd személyesen elmondja miért volt velem ilyen és mi lesz ezután.

Alig vártam, hogy lássam, erre hétfő délelőtt lefújta. Át tettük csütörtökre. De nem jött el, hiába vártam.

Ezt érdemlem hét hónap után? Szó nélkül hagy el, pedig annyi kérdésem lenne még.

ANDIMNAK:

Váratlan szerelem...

Oly hirtelen jöttél.

S most  úgy fáj a búcsú!

Még el sem köszöntél.

Sokáig üldözött a magány...

Túl hamar lettem hálás.

Sosem voltam ilyen boldog!

Minden percem tőled lett más.

Csak remélni mertem,

Nem mondtam: válassz engem!

Csak arra kértelek

Ne hagyj el szerelmem!!!!!

Vagy legalább ne így!

Szavak nélkül könnyebb???

A Te szemedben, kedves!

Nem csillognak könnyek?

Nem múlhat így el.

Vagy álmodtam, nem is volt igaz?!

Úgy szenvedem nélküled.

Csak egy szó lenne a vigasz.

Bármi is a válasz,

Döntésed tiszteletben tartom.

S ha ezt akarod tényleg...

Én feladom a harcom.

De akarom tudni!

Mit szíved felém áraszt.

S ha szemedbe nézhetnék még egyszer

Látnám is a választ:

HOGY MÉG MINDIG SZERETSZ-E

Sajnálom, ha kissé hosszú voltam és fárasztó, de ti tudjátok milyen ez az érzés. És nekem ki kellett adnom magamból.

Sajnos nem sok barátom van, aki ismeri az igazi énem. És átérezni ezt ők sosem fogják, hiszen \"normális\" életet élnek.

Annyi a szerencsém, hogy a 6 év alatt (ennyi telt el azóta, hogy először volt kapcsolatom lánnyal) benőtt nagyjából a fejem lágya.

Az első csalódásom után sajnos rossz dolgokban kerestem a vigaszt, hiszen majdnem 4 évem telt el várakozással.

Mostmár csak magamba örlődöm és próbálom hasznos dolgokkal tölteni az időt.

Hiszen az élet megy tovább és tudom, hogy valahol valaki rám vár...